levél Icitől / a letter from Ici

Drága Testvéreim, Barátaim!

  A tegnapi nap nagyon nehéz volt mindkettőnk számára. Emilit leginkább az éhség gyötri. Engem pedig a Pécsről érkezett vizsgálati eredmények taglóztak le. Mindketten egy pillanatra elgyengültünk. Emili zokogva kért egy kekszet, én a könnyeimmel küszködtem, míg a doktornő az előttünk álló kezelések sorozatáról beszélt. Este lélekben csatlakoztam férjem lelkes imacsoportjához, s azt hiszem álomba sírtam magam.

  De a reggel új erőt adott! Vágyakozva néztem a nap újabb történései elé. Boldoggá tett a főnővér dicsérő szava, mellyel kis szobácskánkat illette. A diétás doktornő is próbálta megértetni velem a kislányomban lejátszódó folyamatokat, mert nagyon nehéz látni a testén történő változásokat. Délelőtt még egy gyógytornász is meglátogatott minket, ami azért volt nagyon jó, mert sokat fáj a kis háta valószínű a sok fekvéstől. Napközben is olyan sok jó dolog történt, beszélgetés telefonon a drága gyerekeimmel, férjemmel, akik otthonról támogatnak minket. S örültem annak is, hogy Emi kérte a laptopot, s - nem fogjátok elhinni - Jamie Oliver-t nézett. Ahogy elfáradt az üléstől, összekötöttük a haját, megkapta az inzulinját, s elaludt.

  Bevallom őszintén, jó ideje Odikám és Kyle tartja életben a blogot, mert ahogy Emili egyre rosszabbul lett, már az íráshoz sem maradt ereje, kedve. De ahogy ma olvastam drága szavaitokat, üzeneteiteket, az örömkönnyek gurultak arcomon.

  Nagyon köszönjük, hogy ennyire szerettek minket ismerve és ismeretlenül is. Annyira szeretném mindenkinek személy szerint megköszönni az értünk mondott imákat, s elmondani, hogy érezzük a szeretetet, az Isten jelenlétét, gyógyító, áldó kezét rajtunk.

  Isten áldjon Titeket is! 


Dear Friends & Brethren,

 Yesterday was a hard day for both of us. Emi was tormented most by hunger. I was brought down by the results that came back from the lab in Pécs that weren't good. Emi was crying and asking for a cracker and I was fighting off the tears while the doctor was standing at the bedside explaining the treatments that are to come. In the evening I, in the spirit, joined my husband's zealous prayer group. I think I cried myself to sleep.

 In the morning I had new strength. I had great expectations for the day ahead of us. The words of the head nurse about our room made me very happy. The dietitian tried to explain to me the changes that are happening because it's very hard to see them happening in the the body of my little girl.

 A physical therapist came to visit us in the morning which was really good because a lot of the pain Emi has in her back is because she is lying down all the time. Lots of good things happened during the day like conversations on the  phone with my dear husband & children who are supporting us from home. I'm glad that Emi asked for a laptop and you won't believe but she's been watching a bunch of shows by Jamie Oliver. When she tired from sitting up, I did her hair, she got her shot of insulin, and fell asleep.

 I have to admit, for a while now, my dear Odi & Kyle have been keeping this blog active because as Emi's condition has gotten worse we haven't had the strength or desire to write. But today as I read all of your precious comments, tears of joy rolled down my face.

 Thank you very much that all of you, who know us personally & those who don't, love us. I would like to thank each person individually for your prayers for us and to tell you that we feel the love, God's presence, and His hand of healing and blessing upon us.

 God bless you all!