Boldogok, akik az Úrban halnak meg… avagy requiem egy kislányért

Talán még soha nem volt ilyen egység Tompán, mint amikor mindannyian együtt aggódtunk, imádkoztunk és reménykedtünk Emiliért. Még akik nem tartják magukat hívőknek, azok is elsóhajtottak nap, mint nap egy fohászt a drága kislányért. Isten mégis mást tervezett az ő kis életével. Mindannyian együtt szenvedtünk vele és édesanyjával, akinek talán még nagyobb lelkierő kellett, mint Emilinek, hiszen egy szülőnek végignézni gyermeke haláltusáját úgy, hogy nem tud segíteni neki, ennél nagyobb fájdalom nemigen van ezen a világon.

Sokan feltették a kérdést: hol van az Isten? Miért nem segített, pedig megtehette volna, hiszen egy szavára még a holtak is feltámadnak? Erre a kérdésre Ő maga megadja a választ: mert „valami jobbról gondoskodott” mindannyiunk számára, amit ez által a fájdalmas eset által szeretne kimunkálni.

Emili és családja már régen átadta az Úrnak az életét. Vele jártak jó és rossz napokban, átéltek örömöket és fájdalmakat és már sok tapasztalatuk volt eddig is arról, hogy Isten mindig mindenben velünk van. Tudják, hogy Isten az Úr Jézus véréért megbocsátja bűneinket és ezzel az örömmel járták mindennapjaik útját.

Most sem hagyta el őket, csak megkapták a „felsőbb osztályba léphet”minősítést. Az Úr tudta, hogy ebben a kegyetlenül nehéz próbában is meg fogják állni a helyüket és bizonyságot tudnak tenni az Ő szeretetéről.

Most hogy drága kislányuk életét vissza kellett adniuk Teremtőjének,  még közelebb kerültek az Életadóhoz, és fájdalmaik között megtapasztalták, hogy „az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad,” valóban létezik és tényleg „meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

Mi, akik szintén átéltük már ezt a fájdalmat, egy kicsit megértettünk valamit abból a határtalan szeretetből, amellyel az Atya van irántunk, bűnös emberek iránt, „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta”. Egy kicsit megérezhettük, hogy micsoda mélysége van Isten irántunk való szeretetének. Micsoda szeretet lehet az, amelyik az édes, egyetlen Fiúnak azt mondta, amikor a Getsemáné kertben könyörgött, hogy „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”, hogy nem, nem lehet, mert az emberiséget csak így lehet megmenteni. 

Megtehette volna, hogy a lázadó bolygót egyetlen szavával eltünteti és újat teremt helyette, de olyan drágák voltunk neki te és én, hogy nem ezt tette, hanem  véghez vitte a megváltási tervet, hogy ha „valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

Mi megtapasztaltuk ezt a fájdalmat, amit az Atya önként vállalt értünk és megragadott bennünket ez a szeretet. Isten ígéreteinek egész tárháza van a Bibliában, amelyekkel biztosít bennünket, hogy kedves szerettünktől az elválás bár fájdalmas és nagyon nehéz, de csak átmeneti, hiszen Isten országában újra együtt leszünk, ahol „az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Azt is megígérte, hogy ezt a terhet nem egyedül kell vinnünk, hanem ő velünk lesz „minden napon a világ végezetéig”. Sőt azt mondta, hogy letehetjük terheinket a kereszt lábához és majd Ő viszi helyettünk.

Azonban ez a szomorúság most felhívás is mindannyiunkhoz. Jézus

Krisztus kereszthalála előtt egy csodálatos ígértet adott mindenkinek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Gondoljatok bele: minden egyes embernek, aki ezen a földön él Jézus Krisztus névre szóló lakhelyet készít a mennyei hazában. A legnagyobb vágya, hogy amikor ismét eljön, már nem alázatos szolgaként, hanem dicsőséges, nagy Királyként és Bíróként, akkor minden egyes embert örömmel magával vihessen a bűntől megtisztítva és megszentelve.

De a döntés a te kezedben van: mit válaszolsz az Ő hívására? Emili és családja igent mondott, mi igent mondtunk, de mit mondasz te? Emili esete egy nagy kérdőjel minden egyes tompai számára: mit mondasz Isten hívó szavára?

Örömmel fogod járni hátralévő útját életednek, mint Isten megváltott gyermeke vagy nemet mondasz és akkor számodra, mint Bíró jelenik majd meg?

Hogyan lehet ilyen végtelen szeretet visszautasítani?

És még egy fontos dolog: ne gondoljátok, hogy Isten gyermekei hiba nélkül való szentek. Nem! Mi megkegyelmezett bűnösök vagyunk, akik elfogadtuk a Jézus kiontott vére által elnyerhető bűnbocsánatot és az ingyen, kegyelemből felkínált örök életet. Ha jót teszünk, a bennünk élő Krisztus teszi, ha hibázunk, akkor pedig „van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.”

Gondolj bele: milyen rosszul esik nekünk, amikor valaki az általunk szeretettel készített ajándékot visszautasítja. Te pedig visszautasítod Isten szeretetét és nem veszed igénybe a mennyei helyet, amit pedig oly drága áron szerzett meg és oly nagy gonddal készített el számodra?

Ha nemet mondasz neki, Isten mindörökre gyászolni fog téged, de akaratod ellenére nem fog bevinni az örök országba, amit pedig neked is készített.

Ha befogadod, már itt is más lesz a világ, hiszen benned is élni fog az isteni szeretet, meg fogod tapasztalni a békességet és az erőt a mindennapokban és a reménységet a jövőre nézve.

Emili már biztonságban van, családját ez az esemény mindörökre az Úrhoz láncolta. Nem csak azért mert nélküle nem tudnák elhordozni ezt a fájdalmat, nem csak azért mert az Úr reménységet adott nekik a jövőre nézve, nem csak azért, hogy majd találkozzanak szeretett kislányukkal, testvérükkel Isten országában, hanem azért is mert most olyan mélységben érthették meg Isten szeretetét, mint még soha és ez a szeretet ellenállhatatlanul megragadta őket.

Ha áldozni akarsz Emili emlékének, akkor mondj igent Isten hívására, Emilinek ez lesz a legnagyobb öröm, ami kárpótolja sok szenvedésért, amin keresztül kellett mennie.

Ditta